abszint fogyasztása

Abszint fogyasztása jeges vízzel és cukorral

Ha a magas alkoholtartalmú italokról van szó, akkor a felsorolásból nem maradhat ki az abszint, amelyik Magyarországon is sokak nagy kedvence. Az abszint fogyasztása manapság semmiben sem különbözik a többi szeszektől, azonban ez nem mindig volt így, sőt, egyes helyeken még most is követik a sajátos hagyományokat. Eredetileg a pincér egy üvegnyi jeges vizet és cukrot szolgált fel a nedű mellé annak érdekében, hogy a vendég a saját preferenciája szerint készítse el azt. Hozzáadhatott több vizet, hogy enyhítse az erős hatást, illetve cukrot is, hogy azt még édesebbé tegye. Emiatt az abszint fogyasztása egy igazi rituálé volt, aminek egy időben rengetegen hódoltak. 

Sőt, a növekvő népszerűség miatt elkezdett terjedni az abszintcsap is, ami nem volt más, mint egy állványra szerelt tartály, jeges vízzel töltve és több kis csappal felszerelve. Ez garantálta a víz lassú csepegtetését. Az abszint fogyasztása ezáltal még egyedibbé vált. Később aztán megjelentek a borospoharakból kialakult abszintpoharak is, amik egyedi formával bírtak.