Ingatlanügynökként dolgozom immáron negyedik éve, és idén végre igazán beindult a szekér ezt illetően. Jók voltak a visszajelzések, nőttek az eladási számok, és folyton gyarapodott a családi vagyon is. Aki most ezt olvassa, azt gondolhatja, az életem tökéletes, azonban ilyen körülmények közt a legkönnyebb elbaltázni mindent, és én ezt sajnos meg is tettem.
Teljesen elszállt az eszem ettől a hirtelen jött nagy mennyiségű pénztől, és értelmes dolgok helyett alkoholra és szerencsejátékra költöttem. Sorra jelentkeztek nálam az alkoholizmus fokozatai és az ehhez tartozó tünetek.
Mikor már majdnem teljesen odalett a presztízsem és a házasságom, drasztikus döntésre szántam el magam: jelentkeztem egy 28 napos felépülési programra.
A program előtt behívtak egy konzultációra a feleségemmel együtt, és felmérték az állapotomat. Bár én már elég súlyos fokozaton voltam, az akaraterőm nagy volt, és emiatt látták bennem a potenciált.
A program során beköltöztem egy nagyon kellemes hangulatú épületbe, és megígértem a feleségemnek, hogy a hónap végén új emberként fogok innen visszatérni. Bár a környezet és a programokat szervező emberek is nagyon barátságosak, nyugodtak, megértőek voltak, nagyon nehéz volt ez nekem.
Eleinte alig tudtam kezelni az indulataimat, megtörtem és kétségbeesett voltam az elvonási tünetek miatt, de ők végig nagyon türelmesek voltak velem.
Voltak egyéni és csoportos foglalkozások is, így meg tudtam osztani az érzéseimet azokkal is, akikkel egy cipőben jártunk, és motivált, ha láttam az ő fejlődésüket. Különben a szervezők, akik egy család is saját bőrükön tapasztalták meg az alkoholizmus fokozatait és így elég hitelesek tudtak maradni, hiába nem látszik már rajtuk egyáltalán, hogy valaha ilyen életet éltek.
Nem csak velem foglalkoztak, a feleségemnek is tartottak konzultációkat, átbeszélték vele az okokat, mi vezethetett nálam ide és a felépülésem hogyanját.
Mire hazaértem már sokkal megértőbben várt, és biztos vagyok benne, hogy még egyszer nem hagyná, hogy így elkallódjak. Persze az előzőért sem ő volt a hibás, hanem főként én. Ráadásul a feleségem még az édesanyámat is bevitte magával egyszer ilyen beszélgetésre, hogy ő is jobban megértsen. Hálás vagyok a szervezőknek, hogy megengedték és neki is elképesztően, hogy ezt megtette.
A program egyébként nagyon gyakorlatias volt, praktikus módszereket alkalmaztunk.
Ezeket a módszereket annyira begyakoroltuk, hogy otthon is tudjuk utána használni, ha kezdenénk visszaesni. Sokszor azt éreztem, hogy nem fog nekem ez menni, de a program vége felé már szinte teljesen felépülve éreztem magam.
Miután kiköltöztem nagyon büszke voltam magamra, hogy véghez vittem ezt, de az első pár napban a környezetváltozás miatt még kicsit ingatag voltam. A feleségem viszont már tudta, hogy kezeljen, továbbá, a program lebonyolítói a kiköltözés után sem engedték el teljesen a kezem.
Bármikor hívhattam őket, és díjmentes utógondozásban részesültem, ami szerintem elég egyedülálló dolog, meg is kell becsülni.
Életem legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem erre a programra. Több programnak is utána olvastam, de úgy ítéltem meg, ez a legjobb, és igazam is lett. Azóta egy borospoharat sem vettem a kezembe, és az a durva, hogy nem is hiányzik. Ha mégis megkísért a dolog, akkor is tudom, hogyan kezeljem az érzéseimet és már nem adom át magam a szenvedélynek. Mindig arra gondolok, hogy ha a 28 napot kibírtam abban az állapotomban, akkor már bármire képes vagyok.