naperőmű

Fakadhat hátrány a naperőmű használatból?

A megújuló energiaforrások hatalmas előnyöket rejtenek magukban, azonban néhány esetben találhatunk pár hátrányt is. A naperőmű sem lehet minden esetben kedvező. Tulajdonképpen ennek az erőműnek a feladataként az elektromos áram generálását nevezhetjük meg. Ehhez csupán a napsugarakra van szükség, ezáltal pedig a kellő időjárásra. Amikor hétágra süt a Nap, akkor lényegében szinte teljesen díjtalanul juthatunk áramhoz. Azonban találkozhatunk olyan hátulütőkkel is, amelyek a naperőművek ellen szólhatnak. Vegyük alapul például az olyan területeket, ahol a borús, esős időjárás számít átlagosan. Még az olyan földrészeken is alapos számításokat kell végezni a napfény intenzitást és elosztást figyelembe véve, ahol mediterrán időjárás uralkodik. Emellett persze számítani kell a szezonális fénymegoszlásra is, vagyis a téli korai sötétedésre. Ezek alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egy naperőmű építése óriási költségeket von maga után és rengeteg előzetes tervezés, felmérés szükséges.