A különböző raktárakban az árukat szinte mindig targoncával pakolják egyik helyről a másikra, általában a vásárlóktól elzárt területen. Az egyik ismert kiskereskedőknek szóló áruházban viszont az áruházban is közlekednek targoncával, mivel több méter magasból kell a raklapokra rögzített árukat leemelni és elérhető magasságba tenni. Mivel figyelni kell a vásárlókra, ezért a targoncavezetőknek különösen óvatosnak kell lenniük. Itt is és általánosságban is elmondható, hogy a targoncavezetőknek rendkívüli felelősségük van, ugyanis az általuk mozgatott áruk akár több tonnásak is lehetnek. A hibázás akár súlyoz következményekkel is járhat. Ezért kötik a targonca vezetést targonca jogosítvány meglétéhez. A targonca jogosítvány a targonca vizsga sikeres letételével szerezhető meg, és csak ezután kezdődhet meg a targoncával végzett munka. A targonca vizsga során a vizsgázóknak számot kell adni mind az elméleti, mind a gyakorlati tudásukról. Nem hanyagolható el egyik rész sem, mert csak az együttes meglétük biztosítja a leendő targonca vezető teljes felkészültségét. Egy jól megszervezett oktatáson pont a megfelelő arányban és a megfelelő mennyiségű tudást adják át a résztvevőknek.