12 voltos LED, a szűk helyek fényforrása

Annyira szűk a műhely, hogy egyszerűen nem fér bele egy átlagos világító készülék és még a GU10 LED égők is nagynak bizonyultak? Kétségbeesésre semmi ok, hiszen erre lettek kialakítva a 12 voltos LED izzók, amelyek parányi, 46mm-es méretükkel egyszerűen elvesznek a térben, nem szűkítve azt. Valamint a hagyományos halogén égőknél jól megszokott, kellemetlen hő túltermelődésről és az emiatt fellépő izzadásról is megfeledkezhet, hiszen a hőálló kerámia foglalattal ellátott 12 voltos LED égő esetében elhanyagolható a melegedési szint.

Újabb előny a kétvillás foglalat, amelynek köszönhetően egy kötelező külső trafó beiktatásával simán bedugható és máris árasztja az erőteljes, fokuszált fényt. Azonban nemcsak a műhelyekben válhat nélkülözhetetlenné, hanem kiállításokon, vagy bárhol a házban, ahol a helyiség légkörében romboló jelleggel bírna egy lámpa, vagy ahol egy adott tárgy megvilágítására lenne szükség. A 12 voltos LED izzó láthatatlan és hőmentes irányított fényforrást biztosít, többféle színhőmérséklettel. Continue reading

Mi a pszichológiai motiváció, amikor társasjátékot játszunk?

Ha a játék kifejezés kerül szóba napjainkban, akkor legtöbben azonnal a PC vagy a játékkonzolok kínálta lehetőségekre gondolunk. Utazás, várakozás során, vagy egyszerűen csak az unalom elűzése érdekében sokan döntenek az okostelefonok játékai mellett. A fiatal korosztály körében kétségtelenül nagy népszerűségnek örvend a virtuális valóság, de a középkorúak között is akadnak rajongói. De mi a helyzet a hagyományos társasjátékokkal? Vajon a mai gyerekek ismerik még ezeket?

Egyre több olyan szülő van, aki fontosnak tartja, hogy gyermeke kiszakadjon néha az internet világából, és megismerkedjen az olyan szabadidős elfoglaltságokkal, amelyek klasszikusnak számítanak. A társasjátékok kétségkívül jó szórakozást kínálnak kicsiknek és nagyoknak, ráadásul nagy előnyük, hogy közben együtt tölthetjük időnket barátainkkal, családtagjainkkal. A játék során nem csak a szocializálódás történik meg, de olyan folyamatok is lejátszódnak a gyerekekben, amelyek teljesen természetesnek és egészségesnek számítanak. Continue reading

ISO 14001 szabvány célja

Ma már minden felelős vezető törekszik arra, hogy földünk a környezetvédelem szabályait betartva a bolygónk természeti erőforrásait kímélve fejlessze üzletét, megőrizve a természeti kincseket a jövő generációi számára. A BSI (British Standards Institution) a közelmúltban kiadta a BS8001-et, amelyben útmutatást ad a vállalatok számára a fenntarthatóság növeléséhez. A cél minél több újrahasznosítás a gazdasági élet minél több területén, a hulladékok újra felhasználása a különböző gyártási folyamatokban. Ezzel párhuzamosan a természetes nyersanyagok felhasználásának minimalizálása is célkitűzés.

A 2015. évben kiadott ISO 14001 szabvány célja a vállalatok termelés közben a környezetre gyakorolt hatásának mérséklése.
A környezettudatos gazdaságosság elve, a hulladékcsökkentés és újrahasznosítás néhány vállalat számára még újdonságnak számít, de nagyon fontos elkezdeni és folyamatosan bővíteni az ezzel kapcsolatos tevékenységeket. Ebben jelentős segítséget nyújt az ISO 14001 szabvány.
Zéro hulladék: ezt a koncepciót számos szervezet elfogadta és megpróbálják lehetővé tenni, hogy a termékeik gyártás során keletkezett hulladék ne kerüljön a hulladéklerakóba. Ez a környezetvédelmi előnyök mellett a későbbiekben jelentős költségmegtakarítást eredményezhet. Continue reading

Mobil szervizünkben Budapesten

 

A telefonod nélkül akár a magán akár az üzleti életben kell elszenvedned a hiányát félkarú óriás vagy. Szinte lehetetlen meglenni nélküle, ha meghibásodik. Mobil szervizünkben Budapesten készen állunk, hogy akár azonnal megjavítsuk a telefonodat. Beázott vagy betört a képernyő, mindennap előforduló balesetek, amelyek elhárítására mi fel vagyunk készülve. Az esetek nagy többségében tudjuk vállalni az azonnali javítást valamint alkatrész cserét így nem kell sokáig nélkülöznöd a mobilodat.

Az érintő és kijelző csere, bekapcsoló gomb javítás, beszédhangszóró csere vagy akkumulátor újraragasztás mellett a hangerőgomb javítás vagy az elveszett csavarok pótlása is könnyedén lehetséges az Iphonod vagy más típusú készüléked esetében a telefon szervizben Budapesten. Szakembereink sokéves tapasztalattal rendelkeznek a mobil javítás terén szinte bármilyen készülékkel kapcsolatosan.
Ami a márkákat illeti szinte minden márka és típus javítását vállaljuk LG, Samsung, Nokia és a többi. Continue reading

A bőrrák tünetek szemmel láthatók

Napjainkban a betegek száma rohamosan növekszik, ami elsősorban a túlzott napozással magyarázható. A bőrrák tünetek a kezdeti stádiumban nem mindig vehetők észre. Általában kinövés, elváltozás, valamint anyajegy-megnagyobbodás történik. Ha ilyen jellegű problémát tapasztal, azonnal forduljon orvoshoz, ne akarja megvárni, míg az elmúlik. Ha későn veszi észre, akkor nagyon komoly problémát okozhat. Ekkor áttét alakulhat ki a nyirokcsomókban, a tüdőben, a májban, a csontokban, egyszóval az egész belső szervezetet megtámadhatja. A bőrrák tünetek megjelenésére érdemes odafigyelni, mivel a korai felismerés esetén teljesen gyógyítható.

Az erős leégés hatására károsodik a sejtek DNS tartalma, így a genetikai állomány sérülése miatt daganat alakulhat ki. A bőrrák tünetek, illetve a tumor eltávolításához műtéti beavatkozás szükséges, amelyet különféle terápiákkal is kiegészítenek. Ha teheti, a nagy melegben ne tartózkodjon sokáig az udvaron vagy a teraszon, így elkerülheti, hogy ez a komoly probléma kialakuljon. Egyes embereknél a hirtelen barnulni akarás piros foltokat, kiütéseket, valamint duzzanatokat okozhat. Continue reading

A hajerősítő vitamin áldásos hatása

A dús, selymes hajkorona mindenki álma, azonban ez sokaknak nem adatik meg. A vékony szálú haj még inkább gondot jelent, hiszen így a hajtömeg még kevesebbnek tűnik. Amennyiben szeretnénk újra büszkeséggel viselni fejünk ékét, a hajerősítő vitamin alkalmazása kitűnő megoldásnak tűnhet. A haj szerkezetét roncsolják a szárítás, festés, egyenesítés, göndörítés okozta behatások. A szép és dús haj további ellenségei a betegségek, a hormonháztartási zavarok, a fogyókúrák, stb.

A hajerősítő vitamin tartalmú készítmények alkalmazásával jó eredményeket lehet elérni, de fontos, hogy egy ilyen kúrát lelkiismeretesen megtartsunk, hiszen idő kell, amíg bekövetkezik a várt eredmény. A szigorú diéták során kiürülhetnek a szervezet vitamintartalékai, amelyeket pótolni kell, akár kapszulák formájában. A haj egészségéhez szükséges legfontosabb vitaminok az A-, az E-, és a B-vitaminok, a folsav, valamint az olyan ásványi anyagok, mint a cink, a vas, a réz és a szelén. Számos hajerősítő vitamin megtalálható már a piacon, így lehet az olcsóbb és a drágább termékek között választani. A fogyókúra csúnya nyomokat hagyott a hajzuhatagán? Continue reading

Ömlesztett árú házhozszállítása

Rengeteg helyre szükséges ömlesztett áru kiszállítása. Gondoljunk csak bele, mivel jár együtt egy felújítás, építkezés vagy tereprendezés alkalmával milyen alapanyagok megvásárlása szükséges. A ömlesztett áru számos formája létezik, amiket zsákjával lehet megvásárolni és a szállításuk se nehézkes. Ha viszont gondja lenne a kívánt helyszínre történő szállítással, akkor is a segítségére lehetünk és a kért időpontra a helyszínre visszük a sóder, a homokot vagy bármilyen más ömlesztett árút. Continue reading

A töltőpisztoly számos változatban létezik

A járművek tankolása mindennapos dolog. Aki rendelkezik saját gépjárművel, tudja, hogy a tankolás folyamata az üzemanyagpisztoly kényelmes és biztonságos működésénél kezdődik. Hiszen aki tankolni szeretne, csupán a töltőpisztoly markolatát fogja meg, minden más automatikus. Ezért fontos, hogy a leglaikusabb ember is könnyedén használni tudja a pisztolyt. Amikor betérünk egy benzinkútra, nem gondolunk arra, hogy a technika, amit kézbe fogunk, mennyire sokrétű és milyen sok változatban létezik. Csak a megszokott színekben különböztetjük meg, a zöld a benzinnek, a fekete pedig a gázolajnak felel meg. A töltőpisztoly gyártók ezenkívül számos más szempontot is figyelembe vesznek a pisztolyok funkcióját tekintve. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen a folyadékáteresztő képessége, hiszen több helyen is felhasználhatóak. Az alap 50l/perc áteresztő képességen túl elérhető akár 650l/perc teljesítményű töltőpisztoly is, nyilván ez már speciális esetekre lett tervezve. A könnyű tartás és hosszú élettartam érdekében a kiömlőcső általában rézből vagy alumíniumból készül, valamint több méretben is elérhető, a megrendelő igénye szerint. Continue reading

Wild yam gyökér ösztrogéndominancia ellen

A két legfontosabb női nemi hormon az ösztrogén és a progeszteron, amelyeknek egyensúlya fontos szereppel bír az egészség fenntartásában. Ha az ösztrogén túlsúlyba kerül, akkor annak komoly következményei lehetnek, mint a felborult ciklus, hangulatingadozás, ingerlékenység, rossz közérzet, fejfájás, fibróma és az endometriózis. Ezért, ha a szervezet nem termel elég progeszteront, akkor nekünk kell gondoskodni a pótlásról, amit többek között a wild yam gyökér fogyasztásával oldhatunk meg.

A WiseTree Naturals egészség webáruház progeszteron krémjében is ez a nőgyógyászati problémák esetében nagyon hatékony alapanyag található meg, amiről már számos tudományos szakcikket és kutatási eredményt lehet találni, akár az interneten is. Ugyanakkor, a WTN wild yam gyökér kivonatot tartalmazó készítménye azért különleges, mert természetes hozzávalókból készítik el, így semmilyen mellékhatása nincs és a felszívódása is sokkal jobb. A legtöbb termékben olyan elemek is helyet kapnak, amelyek nem szívódnak fel, ezáltal a hatóanyagok bőrbe jutását is gátolják. Continue reading

A láthatatlan fogszabályozás előnyei

A láthatatlan fogszabályozás számos előnnyel rendelkezik, melyekről, akár csak tizenöt éve nem is álmodhatott senki. A láthatatlan fogszabályozás egy teljesen új módszer és technika, aminek segítségével gyermekek millióinak lehet tökéletes fogsora. A láthatatlan fogszabályozás könnyű, gyors és kevésbé kellemetlen eljárás, mint a régi eszköz által végzett fogászati szolgáltatás. Egy teljesen áttetsző anyaggal dolgozunk, így a láthatatlan fogszabályozás eszköze valóban észrevehetetlen. Continue reading